The Taking of Pelham 123 (2009) egy remake, amely meghaladja az eredeti, 1974-es inkarnációt a mélységben és a grafémafejlődésben. Az eredeti celluloidban a közönség azt látta, amit kapott. Scott celluloidjában nem minden az, aminek elsőre látszik. Az eredetiben a rezsim folyamatosan túl vidáman ellentétes (potenciálisan) a rablócsapat vezetőjét ennek a celluloidnak mind a három felvonásán keresztül. Feltételezik, hogy „gyümölcstorta”, mert az akcentusa az angol nyelv örökségét jelzi. Humoros és teljesen irreális. Scott mozijában a hatóságok eleve komolyan elfogadják a helyzetet, amikor tudomást szereznek a túszhelyzetről.

The Taking of Pelham 123 (2009) egy szinte utolérhetetlen rablómozi. nem úgy mint Az általános , nem ismerjük meg a mester karaktereket egyformán nosotrosnak tűnt befelé Hő (különösen a lakáséletük). The Taking of Pelham 123 (2009) igyekszik azonban belemerülni az elektromos áram körülményei közé, miközben bizonyos szereplőket túlságosan felmentő magatartásra késztet az általuk gyakorolt ​​eszközökben. A celluloid egyik legjobb pillanata egy ilyen jelenet. Ez magában foglalja az igazságot Walter Garber (Denzel Washington) jelenlegi helyzete mögött egy olyan teremben, amely tele van kollégákkal, akik őt is túsztárgyalóként tisztelik. Ez a legjobb, jól eljátszott, nem aktív pillanat a filmben.

Az összes árnyalathoz hozzá kell adni ezt a megtestesülést The Taking of Pelham 123 (2009) , azon a helyen két másik készült ugyanannak a felhívásnak a kötetéből, amelyet Morton Freedgood múltán írtak, ez nem minden hibája. Mivel The Taking of Pelham 123 (2009) a Hollywood-viteldíj kritériuma, hasonló a neofita felépítéséhez Az ördög Pradát visel szintén 21 . A néző minimális logikát alkalmazva már tudja, hogy mi lesz az antagonistákkal, és azt is, hogy Ryder és Garber között mi a legvalószínűbb szándék. A legtöbb iroda számára The Taking of Pelham 123 (2009) a képletfilm is, mint mondtam, mellékes: bemutatják a főszereplőt és az antagonistát, azon a helyen egy ismerkedési időszak van, a főszereplő személyesen vesz részt az eljárásban, üldözi rosszfiú, azon a helyen a végső, öntörvényű szembenézés, majd a szövegkötet happy enddel együtt. Ez az állapot nem segített, mint a reklámok The Taking of Pelham 123 (2009) főbb cselekménypontokat adott a harmadlagos emberi tevékenységéért. Úgy tűnik, a tévéreklámokon kívül bárki nem támaszkodhatott arra, hogy egy Tony Scott moziról van szó, és alapesetben a tevékenység klipjei a vetítési 2 felvonás befelé történő bemutatásával elegendőek voltak a munka csábítására.

John Travolta színészi játéka és grafémája, Ryder, azaz Dennis Ford New York City iránti haragja feltűnő vagy hiányzik a mozi során. Travolta ugyanígy látszott, bár igyekezett Ryder üzenetét a Föld egészével együtt eljuttatni Garberhez, ahelyett, hogy finoman fogalmazott és számítgatna. Ugyanebben a negyedik dimenzióban Travolta is adja a film humoros pillanatainak többségét ("Szexi hangja van…. A börtönházban ő lenne a szukám."), lélegzetet adva a közönségnek az erőszaktól és a vérontástól.

James Gandolfini rögtön közhelyet játszik, a létező világi bohóckodások, a túlságosan nagy New York-i politika miatt, amely (korábban) úgy döntött, hogy szexuális vágyait a harci ágyon kívül teljesíti. Ő a sok vicc feneke befelé The Taking of Pelham 123 (2009) még így is nyájas mosollyal és a politico nemtörődömségével fejezi ki tompulását. Ezek az emberek végül is potenciális szavazók a politikai pártjára.

Tony Scotté The Taking of Pelham 123 (2009) egy akciórablás-celluloid, amely nem találja fel újra a motort a műfaj iszonyatos víztömegéhez, de futás közben tesz néhány fröccsenést. Ahogy Ryder kérdezi: „Azt hiszed, hogy a huszonnégy órás időszakod hasonló lenne, amikor ma reggel felhúzod a zoknit?” Ami ezt a mozit illeti, nagyjából.

Értékelés : 7.v /10